...úgy gondolkodik mint egy aggastyán, felülemelkedik minden szolgaságon és minden hiten, magányos, hontalan, vallása és foglalkozása nincsen, és tudja, hogy soha nem kell elköteleznie magát. Szabad vagyok. Alig létezem. Megismertem a fantomok szerelmét, de nem ismerem az élők súlyos szenvedélyeit. Városról városra vándorlok, idegenként másoknak és idegenként saját magamnak is."


dyke.freeblog.hu

hétfő, október 10, 2005

aki

nem költő, ne is próbálkozzék ilyesmivel. Juci, a változásmenedzserem, azt mondta, hogy költészet helyett a véres valóságot vágjam az arcokba, és mindezt humorral, meg öniróniával tegyem. de miért pont most tűnik el belőlem a humor, meg az önirónia? francba ezzel a nagy őszinteséggel. lényegtelen kérdésekben őszinte, lényegesekben nem. ezt nekem még gyakorolni kell. vagyis elválasztani az ocsút a búzától. szépen, szemenként, mert egyelőre nem tudom eldönteni, hogy melyik az ocsú és melyik a búza. persze azután sem lehet elnagyolni a válogatást, de talán már könnyebb lesz. mértékek és arányok. megfelelő helyen és időben lenni. egyáltalán csak lenni, élni járni-kelni a világban nyitott szemmel, ha máshogy nem, hát bicskával kell lemetszeni jó fájdalmasan a hályogot az ember szeméről.


írta piszlicsáré ügyek@ 1:06 du.

5 Kommentek:

Anonymous Névtelen írta...

változásmenedzser... ez tetszik
nos ha már ilyen komoly posztra tettem szert, azt tanácsolom, ne gondolkozz túl sokat, mert ártalmas.

4:49 du.  
Blogger piszlicsáré ügyek írta...

na de akkor mit csináljak Juci?

4:53 du.  
Anonymous Névtelen írta...

légy türelemmel és ne engem kövess, ha jót akarsz :)

4:55 du.  
Blogger piszlicsáré ügyek írta...

nahát, egy itt egy ember,aki nem egy újabb messiás:)
megpróbálok tabuk nélkül idehordani mindent, ami van, aztán meglátjuk

4:59 du.  
Anonymous Névtelen írta...

hát messiásnak nem nevezném magam...de azért jó tesz az egomnak ha követsz :)

5:00 du.  

Megjegyzés küldése

<< Home