Rólam

...úgy gondolkodik mint egy aggastyán, felülemelkedik minden szolgaságon és minden hiten, magányos, hontalan, vallása és foglalkozása nincsen, és tudja, hogy soha nem kell elköteleznie magát. Szabad vagyok. Alig létezem. Megismertem a fantomok szerelmét, de nem ismerem az élők súlyos szenvedélyeit. Városról városra vándorlok, idegenként másoknak és idegenként saját magamnak is."


Linkek

dyke.freeblog.hu

Irományok

szombat, november 19, 2005

Taj Mahal

azt mondják holdfényben a Taj Mahal láthatatlan lesz. Az ezüstös fényben eltűnnek alabástrom tornyai, ködként oszlik szét hatalmas kupolája, áttetsző lesz finoman csipkézett márványhomlokzata. a hatalmas síremlék a hajnal rózsaszínje, és a nappal narancssárgája után az éjszaka metafizikájába olvad. az élők eltávoznak, a holtak egyedül maradnak. két pompás és magányos szarkofág. az egyik Arjumand Banu Begumé, a szeretett asszonyé, akit férje Mumtaz Mahalnak [a Palota Magasságossága] szólított. a másikban Shah Jahan nagymogul nyugszik arra várva, hogy ezer meg ezer élet után újra Mumtaz szemeinek nyugodt tavában pihenhessen meg tekintete. azt mondják, hogy a nagymogul második felesége nemcsak szépséges, hanem bölcs, és önzetlenül adakozó asszony volt. nem csupán felesége, ágyasa, szeretője, gyermekei anyja volt a nagyhatalmú királyi férjnek, hanem társa, barátja, bizalmasa, tanácsadója, támogatója és tetteinek legfőbb bírálója is. Amikor tizennegyedik gyermekük születése után röviddel halálos ágyán feküdt, utolsó kívánsága az volt, hogy Shah Jahan építtesse meg soha el nem múló szerelmük emlékművét. egy sírboltot, melyhez foghatót még nem látott a világ. a nagymogul teljesítette Mumtaz kérését, huszonkét éven keresztül húszezer munkás, és ezer teherhordó elefánt szolgálta a földkerekség legszebb és legszomorúbb nyughelyének, a Taj Mahalnak [a Palota Koronája] építését. a hibátlan fehérmárvány falakon huszonkétféle féldrágakő közte ceyloni zafír, tibeti türkiz, afgán lapis lazuli égő fénye hirdeti, hogy itt nyugszik a legdrágább.

azt hittük, amikor még volt hitünk, hogy a mi szerelmünk örök, nem múlhat el soha.
- csak az igaz, ami örök- mondtad.
- ez igaz, mert örökre szól - válaszoltam.
mondani kevés volt, és tenni sem volt elég.
perszehogy emlékszem. a libriben megvettük a Taj Mahalt. elsősorban játékot, másodsorban szimbólumot vásároltunk. közösen akartuk kirakni, majd a falra akasztani. aztán, amikor elkezdtük összeilleszteni a darabjait, valami elkezdett széthullani bennünk. abbahagytuk. csak keresgéltünk, válogattunk az érzések között, mint ahogyan a kép darabjait szortíroztuk.
- ezt rakd ide jobbra, mert ez lesz az ég -mondtad.
- várj kikeresem neked az összes égdarabot - válaszoltam.
és kikerestem neked az összes égdarabot magamból. odaadtam mindent,amiről azt hittem, hogy tetszeni fog neked. eltitkoltam azt, amiről azt hittem, hogy elriaszt tőlem.
tegnap itt járt egy ismerősöm, aki azt mondta: - én a kapcsolat elejét szándékosan nagyon elrontom. megmutatom a legrosszabb oldalamat. és aki azután is megmarad, annak megmutatom az erényeimet, és egyre jobb és jobb lesz minden.
egyik sem jó, mert a kezdet kezdetén kizárólagosan egyoldalú képet igyekszik mutatni, és ezért hazug.
miért rettegünk megmutatni magunkat annak, akit szeretünk?
fáj. nagyon fáj. szétszakít az egész szerelmünk megoldatlansága. az, hogy nem tudtam a társad, a barátod, a tanácsadód, a támogatód, és tetteid legfőbb bírálója lenni. és nem engedtem, hogy te ugyanez legyél nekem.
és most a közös játék, a szerelmünk halotti torát üljük. a Taj Mahal által megszemélyesített szimbólum a múltba hullott vissza. mintha nem is létezne. mintha soha nem is lett volna. még álmainkban sem juthatunk a közelébe.
valami eltört, talán örökre. és ha örökre tört, akkor igaz? csak ez az örök lehet igaz?
azt írod: a Taj Mahal az elmúláson is túlmutató Örök Szerelem és Odaadás jelképe, de tökéletes harmóniája miatt felette áll minden szélsõséges érzelemnek (még a pozitívaknak is), indulatnak, a kimozdíthatatlan belsõ békét szimbolizálja. s hogy ez mindkettõnkben megvan - lelkünk mélyén -, és erre elõbb-utóbb rálelünk.
azt írod, hogy elkezdted egyedül kirakni a Taj Mahalt, és azt tervezed, hogy mire mind a 2000 részlet a helyére kerül letisztul, lecseng benned minden rossz érzésed, ami velem és az együtt töltött másfél évvel kapcsolatos, és csak a szép emlékek maradnak. és mielőtt befejeznéd a halhatatlan szerelem emlékművének kirakását, szólsz, hogy menjek el hozzád, és illesszem az utolsó kis darabot a helyére...
és én ott leszek.
mert a hideg, lassan önmagukba omló márványfalak nem állíthatnak emléket az örökké tartó igaz szerelemnek. mert csak az igaz, ami örök. véges emberi élet, porladó emberi kéz nem alkothat örök dolgokat.
azt mondják holdfényben a Taj Mahal láthatatlan lesz. amikor a rázúduló ezüstpalást mögé rejtőzik, eltűnik az emberi szem elől. eltűnik vele együtt minden, ami véges. a szavak, a tettek, az érzések, az emlékek. a romló dolgok átadják helyüket a lélek csöndjének, ahol minden igaz szerelem halhatatlan és örök...


írta piszlicsáré ügyek@ 6:42 du.