Rólam

...úgy gondolkodik mint egy aggastyán, felülemelkedik minden szolgaságon és minden hiten, magányos, hontalan, vallása és foglalkozása nincsen, és tudja, hogy soha nem kell elköteleznie magát. Szabad vagyok. Alig létezem. Megismertem a fantomok szerelmét, de nem ismerem az élők súlyos szenvedélyeit. Városról városra vándorlok, idegenként másoknak és idegenként saját magamnak is."


Linkek

dyke.freeblog.hu

Irományok

kedd, november 22, 2005

Hamvas Béla: paidokratia

Üldögélõ így szólt Rózsapalásthoz:
- Az államok fölött rendetlenség lett úrrá. A dolgok annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csõdöt mondott. Mit kellene tenni?
- A régiek azt mondták, hogy a hatalmat ilyenkor egy parasztra kell bízni; a régebbiek azt mondták, hogy egy vademberre; a még régebbiek azt, hogy egy asszonyra.
- És mit mondasz te?
- Tekintet nélkül arra, hogy az államokban a rendetlenség, vagy a rend az úr, a hatalmat egy ötéves gyerekre bíznám.
- Miért nem vállalod magad?
- Mert még különbséget tudok tenni a jó és a rossz között; mert az embereket hasznuk, és nem arcuk szerint ítélem meg; mert kezem már a munkához szokott és elfelejtettem játszani; mert azt hiszem, hogy jó király lennék, ha az embereket boldoggá akarnám tenni; végül pedig, mert már tapasztalt vagyok.
- Öreg vagy és bölcs. De mondd, ha már tudsz, nem vagy-e tudatlan? Ha bûnös, ártatlan? Ha nem cselekszel, nem nyerted-e vissza a tevékenységhez való erõt? Ha már megértél, nem vagy-e újra gyermek?
- A mai embert a végzet elérte. Az államok fölött rendetlenség lett úrrá, s a dolgok már annyira bonyolódtak, hogy a bennfentesek tudása csõdöt mondott. Hogyan történhetett? Azt hitték, hogy a kis rendetlenséget a kis tudású ember szûnteti meg, a nagy rendetlenséget a nagy tudású, az igen nagy rendetlenséget az igen nagy tudású. Reálisnak hívták azt az embert, aki ravasz volt és elvetemült. Ebben az emberben,
mint a régi mondás szól, egyesült egy angyal tudása és egy ördög tapasztalata. Gondolata mögött hátsógondolat van, hitében rosszhiszemûség. Senkiben sem bízik, minden szóban kételkedik. S amikor már tele van hátsógondolattal, rosszhiszemûséggel, bizalmatlansággal és kételkedéssel, mert mindenkirõl feltételezi, hogy hazug és tolvaj és hiú és szívtelen, akkor azt hiszi, hogy a világot tökéletesen és kívül-belül megismerté. Meg van gyõzõdve arról, hogy a kapzsi szerez vagyont, és komisznak kell lenni annak, aki tekintélyt kapott. Nos, szedd össze mindazt, amit mondtam: ravasz és elvetemült, rosszhiszemû és bizalmatlan, kételkedõ, és tele van hátsó gondolattal, mondd, milyen az ilyen embernek a világ? Egy sereg pimasz és nyegle gazfickó marakodása a hatalomért, a vagyonért és az élvezetekért. Ez az az ember, akinek nincsenek illúziói, s amikor valaki azt mondja: nemes, hunyorgatva válaszol: én tudom. Õ az, akit az élet megtanított. Õ az, aki az iskolát kijárta. Megtanulta azt, ami közönséges és aljas és alattomos. Fontos, hogy túltegyen a csalókon és a sikkasztókon és a hazugokon és az útonállókon és a terroristákon. S amikor az elsõ nemzedéken túltett, olyan gyermeket nevelt, aki rajta is túl tett. A következõ nemzedék ezen is túltett, és az erre következõ még ezen is. Végül a gazdagságban, piszokban, rondaságban és erõszakban mindenki olyan tapasztalt lett, hogy egymás eszén már nem tudtak túljárni, egymást nem tudták becsapni, és nem tudták egymást hátulról leszúrni. Most már egymásnak egyetlen szavát sem hitték el, egymásról csak ordenáré erõszakot feltételeztek, semmi mást. Az gyõz, hitték, aki nagyobb gazfickó, és elkövetkezett az idõ, amikor mindenki egyforma gazfickó lett. Így aztán az államok fölött úrrá lett a rendetlenség, és már a bennfentesek tudása is csõdöt mondott. Mindenki olyan reális lett, hogy semmit sem hitt el. Íme az ártatlanságát vesztett, bukott emberiség, amely azt hiszi, hogy a benne levõ romlottság értelem. Ezért mondják a régiek, hogy a hatalmat ilyenkor egy parasztra kell bízni, mert a paraszt még nem romlott; ezért mondják, hogy a hatalmat egy vademberre kell bízni, mert a vadember ártatlan; ezért mondják a még régebbiek, hogy a hatalmat egy asszonyra kell bízni, mert az asszony tapasztalatlan. A világot ismét a romlatlanra, az ártatlanra és a tapasztalatlanra kell bízni. S ezért mondom én, hogy az uralmat egy ötéves gyermekre kell búzni, mert a gyermek nem reális. A gyermek nem korlátolt, nincsenek elvei, nem tud se jóról, se rosszról, csak nevet és játszik. A játék pedig a legnagyobb misztérium: ez a szellem gyöngédsége. A gyermeknek van szíve és nincs elõítélete, nem ismeri a hatalmi viszonyokat, és az uralmat hamarabb unná meg, semhogy megbukna. Milyen megkönnyebbülés! A realitásban meghülyült szív után végre
valaki, akinek nincs tapasztalata, hanem kedélye, akinek nem az élvezet a fontos, hanem az öröm, nem a hatalom, hanem az igazság, nem a vagyon, hanem a szépség. Láttál már gyermeket a homokban ülni és játszani? Nincs nála komolyabb lény. Több: nincs szakszerûbb. Amit tesz, azt jószívvel és odaadással teszi. Isten elemi alkotó szenvedélye még frissen él benne. Ha Isten reális lett volna, csak gyárat, bankot,
hivatalt, tudományt teremtett volna, de sohasem: virágot, szép lányt és verseket. De hála legyen neki, Isten nem reális. A gyár, a bank, a hivatal, a tudomány nem egyéb, mint az elbukott emberiség alkotása, mert elvesztette, és nem érti a virágot, a szép leányt, az éneket és a verset. Nem hiszem, hogy Isten okos: ellenben tudom, hogy Istennek van szíve, hogy harmatos és üde és kedves, mint a gyermek. Isten játékai
vagyunk, és az van hozzá legközelebb, aki játszik. Mi lenne, ha neki is elõítéletei lennének? Ha korlátolt lenne és elfogult? Ha ravasz lenne és rosszhiszemû és gyanakvó és bizalmatlan, és hátsó gondolatai lennének? Mi lenne, ha reális lenne? Gyermekkirályt választanék, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és a minisztereket, hogy tanuljanak tõle, nem tapasztalatot, hanem, hogyan kell a dolgokat
komolyan venni. Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem. Szeretni õket. Tapasztaltnak lenni? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megõrizni
az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.
- Hol?
- Ahonnan jöttünk és ahová megyünk.


írta piszlicsáré ügyek@ 10:38 de.