Rólam

...úgy gondolkodik mint egy aggastyán, felülemelkedik minden szolgaságon és minden hiten, magányos, hontalan, vallása és foglalkozása nincsen, és tudja, hogy soha nem kell elköteleznie magát. Szabad vagyok. Alig létezem. Megismertem a fantomok szerelmét, de nem ismerem az élők súlyos szenvedélyeit. Városról városra vándorlok, idegenként másoknak és idegenként saját magamnak is."

Linkek

Irományok

• a gépezet foglyai
• le vagyok győzve
• ízirájder öcsém!
• az igéret
• irgalom
• exit
• egy kiállítás margójára
• néha
• aki
• önreflexív álszonett

csütörtök, október 20, 2005

palócföldön

a kedd, mint láthatják kedves feleim, igen rohanós volt, teleaggatott mindenféle mulatságos bosszúságokkal. a délután pedig egy végtelennek tűnő zötykölődéssel indult a Mátra felé. amikor megláttam a táblát, h Parád 24 km, megörültem, aztán ránéztem a busz piros fényben tündöklő digitális órájára, megnyúlt képpel konstatáltam, hogy legalább még 45-50 perc van hátra az utazásból. mi a fene, hát sohasem érkezünk meg? anno Veszprém és Füred között a 20km-t 25 perc alatt tette meg az ikarus egyedi úgy, hogy minden bokornál megállt és azért ott is át kellett törni Csopak felé a Nosztori tető ravasz szerpentinjein. Mátrafüred és Mátraháza felé tartva már kezdtem sejteni, hogy miért araszolunk csigalassúsággal át a hegyeken. a fák sötéten hajoltak az útra, néha olyan érzésem volt, csak egy hajszál választja el őket attól, hogy ránk dőljenek. a hegy tetején a lombok szabadon hagyták az éjszakai eget, és előbukkant a telihold vigyorgó képe. jáj - mondtam magamban - ez a kerek fényesség, amin ott trónol a favágó, zsigeri hatással van a nőkre. kibámultam a világtalan útra, szépen bambulgatva az élet nagy dolgain, mire a busz fékezett a pilóta szólt, hogy itt kell leszállnom. hideg, és erzsébetpanzió. Juci a fasorban sincs. pontosabban, amikor elindulok a helyes irányba, mellémgurul az autóval. végre meleg van ismét és tíz perc múlva már a kanapén nyújtózkodhatok, készül a melegszendvics éa a borzasztó ízű brazil tea. vmi guacho. Juci győzköd, hogy méregtelenítő-fogyasztó keverék ez az őrölt szénának tűnő, arzénkeserű lötty. megtörök, mert fáj a torkom és szomjas vagyok. a szendvics is egészen jó, bár Juci nem egy nagy konyhatündér. a nagykanalat is úgy kellett összeguberálnia, mert kicsi nincs, illetve csak egy és az épp ott figyelt a mosogatóban. szemrevételezem Juci könyvtárát. szinte könyvtársteril tematikában sorakoznak a könyvek a polcokon. majdnem padlótól plafonig. felfedezem a delfin és pöttyös, csíkos könyveket, amiket annakidején olvasgattam. aztán a szépirodalom, meg szótárak, és szakmai könyvek, művészettörténet, ponyvák. minden együtt, így alkotva kerek egészet. másnap, mivel a z éjszakai Mátrát már láttam, elhatároztuk, hogy ebéd után felkerekedünk és elmegyünk kirándulni. aznap kétszer kellett ebédelnem, mert az üzemi koszt kevés volt és ehetetlen. eper vagy szederleves, meg valami híg szósszal nyakonöntött makaróni. de legalább megismerkedtem náhány emberrel, akik közül az egyik olyan sikeresen megrántotta kézfogás közben fájós végtagomat, hogy aznap folyamatosan csillagokat láttam. a töndérhegy azonban kárpótolt mindenért. láttam az avarral teleszórt erdőt, az ékszerként szétszórt erdészházakat a hegyoldalban, a magas, vékony kőrisek között beszűrődő napfény aranyrácsait, a korhadó törzseket, bukdácsoltam a hegyes bazalton, rágtam a friss levegőt, megnéztem a panorámát, megcsodáltam a napozó gyíkot, bekukkantottam az odvas fa törzsébe, és megettem egy égő csipkebokor legszebb terméseit. ilyet utoljára talán 10 éve csináltam. Jucival intenzív hallgatásba burkolózva ültünk a Kékes felé emelkedő nap sugarait beszívva. aztán vissza a természetből a civilizációba füvek hajlása mentén. coop üzlet megtámadása szakrális élményekkel kecsegtető parádi büdösvíz beszerzése céljából. Juci figyelmeztetett, hogy fogyasztani, csak náthásan, vagy befogott orral lehet. még nem kóstoltam meg. rákészülök. aztán át parádsasvárra, lepusztult üveggyár megtekintése kívülről, meg a kastély, majd a ciffra-istálló és a gyerekkori emlékek. korgó gyomrom a parádi kisvendéglőbe vezérelt bennünekt, ahol végig ettem az étlapot. először valódi palóclevest a vadászidény szarvashúsával gazdagítva fehérkenyérrel, majd nyögvét és macokot valóban nyögve, herőcével zárva a kulináris élvezeteket. mindezt káposztasalátával és kénmentesített parádi ásványvízzel lekísérve. Juci csak nyögvét és mezei csokispalacsintát tömött. a kiszolgálás elsőrangú, az árak barátiak, a gyomrom befogadóképessége pedig véges volt. így a ganca kimaradt a sorból, dehát lesz legközelebb is. a bodzapálinkát nem kóstoltam meg, amit így utólag sajnálok, dehát nagyon közeli élmény még az a péntek esti kóserszilva. hazamenvén az élet szépségéről és a gyomrok fájdalmáról értekeztünk. majd bambán meredtünk a képernyőre, Juci kapcsolgatott. a foci felkeltette ugyan az érdeklődésemet, de Juci utálkozott sűrűn, ezért átengedtem az irányítást. később a szomszéd lehány átkopogott és követelte jussát Juci nagymamájának rizsfelfújtjából, és panaszkodott, hogy túl sokat költött téligumikra, így hónap végén nem jut majd körömlakkra neki. már kezdtem volna sajnálni, amikor előjött a farbával, hogy tán mi hajtottuk vissza kocsijának tükrét. nem vagyunk mi amatőrök,ha összetörünk egy kocsit, az össze van törve rendesen, nem csak úgy ímmel-ámmal. Juci vendégszeretete estére zérópontra esett vissza. kedvesen végignézte, amint elkészítem magamnak a szokásos melegszendvicseimet. még egy kis katasztrófafilmes borzongás belefért a dologba,azután se kép se hang bedőltünk a dunyhák közé a king size ágyba horkolni. kellemetlen mobilra ébredni ötkor. és még kellemetlenebb kimenni a sötét hideg mátrai hajnalba. éppen elcsíptuk a buszt, ami azért is szerencse, mert Juci reggeli teája már nem sokáig tartotta volna bennem a meleget. könnyes és megkönnyebbült búcsú Juci részéről. a busz távolodik, alig vannak rajta. mindenki álmos. rájövök, hogy ott hagytam a kirándulós fogkefémet és a hajzselémet, ami ugye fontos kellék. nem baj, lesz legközelebb is. a mátrai napsütésből székesfővárosunk ólomszürke ege alá érkezem. rohadt fáradt vagyok és megállapítom, hogy szép volt, jó volt, de nem tudnék annyira bezárva létezni, amennyire a hegyek, és a lassan beköszöntő tél kényszerítenek, meg a rossz infrastruktúra. főleg ez utóbbi. köszi Juci, hogy megmutattál egy darabot a világodból, remélem neked is tetszett az enyém.

írta piszlicsáré ügyek@ 9:39 de.