 |
||||||||
 |
 |
 |
||||||
|
...úgy gondolkodik mint egy aggastyán, felülemelkedik minden szolgaságon és minden hiten, magányos, hontalan, vallása és foglalkozása nincsen, és tudja, hogy soha nem kell elköteleznie magát. Szabad vagyok. Alig létezem. Megismertem a fantomok szerelmét, de nem ismerem az élők súlyos szenvedélyeit. Városról városra vándorlok, idegenként másoknak és idegenként saját magamnak is." dyke.freeblog.hu
|
vasárnap, október 30, 2005 mozgalmi dalok, akcióban a fröccstestvér az még kimaradt a kalandokból, hogy a cimborákkal teli torokból énekeltük a mozgalmi dalokat a kulti kerthelyiségében, amiért a szomszédos asztal neocheguevarista stílusú kapitalista fiataljai, verést helyeztek kilátásba. mi szilárdan kitartottunk elképzelésünk és a fényes szelek mellett, amibe belefért még a bellacsaó, meg a guantanamera is. hiába no, mi az a korosztály vagyunk, aki ezeken nőtt fel, és a bunkócska nem csak a tarkopasz kidobófiút idézi emlékezetünkbe. írta piszlicsáré ügyek@ 2:51 du. 3 kommentek
szombat, október 29, 2005 exhibition csütörtökön m.-mel és %-kal elmentünk a szépművészetibe stílszerűen g. lachaise a nő c. kiállítására élményt gyüjteni, m. randijaihoz. v.i.p. bejáraton közelítettük meg a tárlatot, mint a fontos emberek, kopnyánként 1200-ért váltottunk tikettet, leültünk a büféteremben a dizájnos székekre elfogyasztani a törleyt, ami a jegyek mellé járt. m. kifogásolta, hogy nem ihat a pénzéért hungáriát. sztm végül is tökmindegy, hogy mivel próbálnak leitatni és elmosni a bennem élő fösvényt, aki jól tudja, hogy a semmiért fizetett ki ennyi pénzt. a sarokban diszkrét jazz szól, diszkrét muzsikusoktól, egy szakálas muksó folyamatosan fényképezi a vendégeket, mintha ezért fizetnék[lehetséges]. mi is lencsevégre kerülünk. 21-kor kezdődik a tárlatvezetés. nézegetjük az entellektüel csajokat. m. azt tervezi, hogy ideszervezi majd a randikat, esetleg a bulikat is. megszerezzük a múzeumnak picasso összest, ezért cserében a vizuális kultúra képzőművészeti ágának fellegvára szemet huny a fölött, hogy 200 nő ötpercenként gyújt rá pl. rembrant képek mellett. attól nem tartanék, hogy eltűnne egy raffaello, vagy tiziano, mert manapság a színeskijelzős kamerás mobil a divat. kilencet üt a vekker, becsordogálunk szép lassan a kiállítóterembe. érdeklődő tömeg. egy szakálas fazon folyton segíteni akar nekünk. nem kérünk belőle. a tárlatvezető csaj korrekten vastagharisnyát, hozzá kockás, térdig érő gyapjúszoknyát és világosblúzt visel. a hangja vékony az idegességtől és az emelkedettségtől. ide-oda repked a szobrok közt, vele tart a tömeg. mi külön utakon járunk. nézegetjük a mester torzóit, merthogy tisztességes szobrot ő sem csinált. általában hiányzik a modell feje, de ha az is meg van, akkor groteszk torzulásokat képez a mellből és a fenékből. sztm baja volt az anyjával, vagy szemüveget hordott. mindegy. m. szeretne haza(fel)vinni egyet a lakásába, én megjegyzem, hogy nem örülne, ha egy ilyet találna az ágyában. nem bírjuk tovább felröhögünk, és nemhogy csillapodna, még fokozódik. % úgy tesz, mint aki nem tartozik hozzánk, ezért a lehető legerőteljesebben belevonjuk a baromságokba. megpillantjuk fényképen a mester múzsáját és szeretőjét, isabelle-t. elhízott, lógómellű nő. már látjuk, hogy lachaise szemüvege volt rózsaszín, esetleg zöld, ha olykor sodort magának. a tárlatvezető lény rádöbbent bennünket a nagy párhuzamokra. lachaise öt hónappal picasso után született. ezt úgy mondja, mintha fátum-szerű lenne, hogy a két művész öt hónap különbséggel állt ballisztikus pályára. lehet, hogy mégis van ebben valami. picasso is meglehetősen elnagyolta a nőket a vásznain. műértők szerint ez a letisztult forma. kiszaladt belőlem azért egy kis kacaj, amikor két sznob a lebegő nőalak c. szoborra ugyanezt mondta. engem inkább egy szétnyíló gubacsra emlékeztetett. a múzem után a szódában pihentük ki a fáradalmakat néhány hosszúlépés társaságában, és utána huss haza. írta piszlicsáré ügyek@ 7:17 de. 0 kommentek
lucid dreaming nem mindig, legtöbbször nem, de most igen. tisztán emlékszem arra, hogy mit álmodtam. nagyanyáméknál voltam. valami buli volt, sok ember rázta magát a ritmusra, dévényi tibi bácsi volt a lemezlovas. én a haverokkal a konyhában táncoltam. az ablak előtti szőlőlugas nagyjából eltakarta az udvar egyrészét, de a levelek között, a táncoló emberek lábai közt megláttam, h n. elképzelt s2-vel heverészik nagy egyetértésben keresztben a betonjárdán. közben tibi bácsi nagyon ócska zenéket játszott és többször is lepörgette az "én a lemezlovas" c. számát. többen felháborodásukban hazamentek. mi bementünk a szobába, ami kísértetiesen hasonlított apám munkahelyének hatalmas szocreál ebédlőterméhez. minden olyan volt, és mindenki úgy ült, még azok is, akik már nem élnek, mint azon a fényképeken, amik akkor készültek, amikor engem hatalmas kéknyakkendővel keblére ölelt a szocialista államrend [micsoda beavatási szertartás]. én is odaültem közéjük. kívülről láttam a jelenetet. talán 5-6 éves voltam álmomban, és beszélgettem az asztalnál ülőkkel, akik kőbányai világost ittak, vagy traubiszódát. hirtelen meguntam, és kirohantam az udvarra. már senki nem volt ott. kiszaladtam az utcára, és elindultam hazafelé. a józsef attila szélén láttam meg elképzelt s2-t hosszú, padlizsánlila hajjal. n.-től búcsúzkodott talán. feléjük tartottam. n. elsietett a beskó irányába, én meg elképzelthez értem. megszólított. kiderült, hogy ismerjük egymást. beszélgetni kezdtünk. n. visszafordult és elindult felénk. azt tudom, hogy a végén pofára esett, mert kirúgtam, és elképzelt is így tett. írta piszlicsáré ügyek@ 6:26 de. 0 kommentek
csütörtök, október 27, 2005 trip félkarú óriásként írom ezt a postot. 25-én túléltem a ganglion kivételt és szakadt ínszalagom összevarrását. előző este megérkezett váratlanul az öcsém. a tankörével látogattak el az egyetemről a székesfővárosba. a kazinczy utcában lett volna szállásuk, valami nagyon tré helyen, ezért meghívtam magunkhoz, hogy pihe-puha paplanos ágyban alhasson, és jókat egyen. csináltam is hamargyorsan egy padlizsános spagettit. aztán dumáltunk éjfélig a nőktől az szingularitásig mindenről. azt gondoltam hogy nem lesz gond az alvással. francokat. négykor már fent kukorékoltam. hatig forgolódtam, aztán a reggeli rutin, majd irány az uzsoki. a villamosnál összefutottam k.-val ,aki az éjjelt egy barátnőjénél töltötte, mert összebalháztunk. elkisért az uzsokiba, egészen az osztályig. mint egy hatalmas, modern amfiteátrum, olyan az a kórház. ügyesen el is lehet tévedni benne. k.-nak is sikerült a mosókonyhában kikötnie, amikor elbúcsúztunk egymástól, és megpróbált kijutni a kórházból. az osztály fehér, tiszta, fényes, csendes, és ami a legfontosabb nem húgyszagú. a nővérek felvesznek, elirányítanak, aláírok vagy húsz papírt és kapok egy ágyat, aztán egy sötétkék, impregnáltpapírból készült hátulkötős seggvillantó hálóinget, amiben majd operálnak. és kapok még a bal csuklómra egy betegazonosító karszalagot, amin egy szám vagyok csupán. elhelyezkedek a szobában, egy idősebb beteg olvasgat. ischiázos, steroid infúzióra vár. megkérdezem, hogy mikor kerülök műtőbe. fél órável hamarabb jön értem a vicces műtősfiú, gyorsan kell öltözködnöm, nehogy elkéssek a saját operációmról. gyorsan dobok egy sárgát is, nehogy a műtőasztalon sikeredjen. ráfekszek az ágyamra abban a seggvillantós csodában. a fazon megindul velem a műtő felé. be a liftbe, majd az aula körfolyosóján, talán az első emeleten haladunk tovább, szánakozó látogatók egy padon. és rögtön megkeményítem arcvonásaimat, nehogymá' úgy tűnjön, hogy én félek. acélos tekintetem a szemükbe fúródik. a műtősfiú viccelődik, és elmagyarázza, ha lokálban csinálják, akkor még ma hazamehetek, ha narkó lesz, akkor csak holnap. nincs kedvem beszélgetni, meg nevetgélni sem a hülye viccein. beérünk a műtő előterébe, az átrakóba, vagy mi a franc a neve. itt át kell másznom az ágyamból a műtőasztalra,ami zöld lepedővel van leterítve. kapásból eltalálom a jobb kezemmel, amivel támaszkodni akartam, a két láb közötti lyukat, és vállig becsúszom az ágyba. a pucér seggem az égnek mered. tisztára mint egy büdösbogár. sikerül kihúznom a karomat a feketelyukból, a csávó sajnálkozik, én megjegyzem,hogy igazán közel a műtő ha eltört akkor most az is összerakják. rámterít egy zöld lepedőt és kapok egy idióra gumisvalamit a fejemre. tisztára úgy nézhetek ki benne, mint zsanuária a rabszolgasorsból. undánszungárungé- énekelgetem magamban. betol az ötös műtő elé. a folyosón nagy jövés menés van. szinte futószalagon hozzák ki a betegeket, az ötösből, ahová én tartok egy öregebb nő távozik széthullva bütyökműtéttel, meg egy fiatal fiú gipsszel a lábán, próbálják pofozni, ébresztgetni - gábor készen vagyunk, ébredj fel! a négyesből egy öregnéni jön, talán combnyaktörés? - nem tudom. nyöszörög valaki után. na meg van a kedvcsináló, gondolom magamban. egy maszkos alak hozzám lép - mindjárt túllesz rajta. mindjárt rendben lesz. ne izguljon! melyik keze is? mondom -jobb. egy pillanat múlva rájövök, hogy a drága jó orvosommal beszélgetek. na fasza. még jó,hogy én tudom, melyik kezemet kell műteni. erősen reménykedem,hogy csak viccelődött. betolnak a műtőbe. érdekes félhomály fogad, meg kicsi zöld emberkék. a műtősnő megkérdezi, hogy megkaptam-e az előkészítést az osztályon. hát persze,h nem, azért reszketek, mint a nyárfalevél. azt mondja, hogy mindjárt jobb lesz és vagy 4x próbálja eltalálni balkezem könyökvénáját. szentségel és elnézést kér. ezt már az osztályon be kellett volna kötni, és infúzióval érkezni a műtőbe, meg szeduxennel. végre sikerül beszúrnia, a bal karom csupa vér, jobbkezemet is leszíjazzák, felvágják a vállamon a seggvillantós hálóinget, az orvosom valami narancssárga folyadákkal keni be a kezemet egészen könyékig. három műszertálca áll az ágy mellett. megpillantok a szikék és kampók erdejében egy elektromosfúrót, meg egy csontfűrészt. nyelek egyet. ha levágják a kezem, beperelem az egész bagázst. a műtősnő valami kék folyadékot fecskendez a kanülbe, amitől flaseim vannak. de jó, olyan, mintha bélyegeztem volna. a fém plafonon a sterilizálógázt átengedő lyukak rohambilis hangyákként kezdenek menetelni. lándzsájuk is van. eszembe jut egy republik dal. -most egy kicsit elalszom - gondolom és egy republik dallal kívánok szép álmokat magamnak. - készen vagyunk, pofozgat a nő, elmosódott zöld szörnyként fölémtornyosulva. - meddig tartott?- kérdezem. -másfél óra - vágja rá. - most már rendben lesz a keze. hálás vagyok és kurva álmos, de nem csukhatom le a szemem, mert rögtön pofonvágnak. forog velem az egész műtő. kitolnak, a viccesfiú már vár. átrak a pihe-puha ágyamba és betakar. nagyon jó, végre alhatok. lehunyom a szemem. pofozni kezd. a p*csába, hát mér' nem hagynak békiben nyugodni!- gondolom és azt a kurva republik dalt énekelgetem, amit elalváskor, hogyaszongya: soha ne szeress, ha most nem jössz, soha ne szeress,ha most nem vagy itt uuuóóóóó. beszélgetni próbál velem, de én csak dudorászom ezt a két sort. végre a kórteremben vagyok, alszom, belesüppedek az ágyba. pfffffffffff, jön egy nővér. szólongat. nem válaszolok. én aludni akarok. erre felpofoz. mérgesen kinyitom a szemeimet. nem alhatok. beköt még egy infúziót. elérem a mobilom az éjjeli szekrényen. gyorshívásokat bonyolítok. túl vagyok. így legalább nem alszok vissza. kéne egy cigi. fáj a torkom. lecsöpög az infúzió, nem ehetek, nem ihatok estig. álmos vagyok. a kezem fáj egy kicsit. sms-ek. nem győzöm olvasni és törölni őket, hogy legyen hely. alvás. alvás. alvás. este k. és % jönnek látogatni. fáradt vagyok, türelmetlen. k. segít átöltözni a seggvillantósból pizsamába és megpisiltet, mert nem tudom lehúzni a nadrágom. kimegyünk a társalgóba. % felfedez egy törpetaposógépet, tiszta röhejes. elfogysztom a vacsorát, kefír. félkézzel kurva könnyű felbontani. mégelődök. röhögünk egy csomót. poénkodnak rajtam a görcsök. este vészhelyzet, hárman nézzük, a szobatársaim kommentálják a film műtéti jeleneteit és párhuzamot vonnak az operációmmal. nevetünk. az a legjobb orvosság. az éjszakás nővérek, fájdalomcsillapítót adnak, hiába veszem be. fáj, nem tudom megszorítani a gipsz alatt. írta piszlicsáré ügyek@ 12:55 de. 0 kommentek
hétfő, október 24, 2005 az előző posthoz az a kiegészítés jár, hogy valójában ma van ilyen ragyogó idő. írta piszlicsáré ügyek@ 2:33 du. 0 kommentek
szombat, október 22, 2005 október - plein air ma ilyen októberi nap van. ezt a sovány műkritikát vagy két évvel ezelőtt írtam, de most ideillik. 
írta piszlicsáré ügyek@ 8:17 de. 0 kommentek
csütörtök, október 20, 2005 palócföldön a kedd, mint láthatják kedves feleim, igen rohanós volt, teleaggatott mindenféle mulatságos bosszúságokkal. a délután pedig egy végtelennek tűnő zötykölődéssel indult a Mátra felé. amikor megláttam a táblát, h Parád 24 km, megörültem, aztán ránéztem a busz piros fényben tündöklő digitális órájára, megnyúlt képpel konstatáltam, hogy legalább még 45-50 perc van hátra az utazásból. mi a fene, hát sohasem érkezünk meg? anno Veszprém és Füred között a 20km-t 25 perc alatt tette meg az ikarus egyedi úgy, hogy minden bokornál megállt és azért ott is át kellett törni Csopak felé a Nosztori tető ravasz szerpentinjein. Mátrafüred és Mátraháza felé tartva már kezdtem sejteni, hogy miért araszolunk csigalassúsággal át a hegyeken. a fák sötéten hajoltak az útra, néha olyan érzésem volt, csak egy hajszál választja el őket attól, hogy ránk dőljenek. a hegy tetején a lombok szabadon hagyták az éjszakai eget, és előbukkant a telihold vigyorgó képe. jáj - mondtam magamban - ez a kerek fényesség, amin ott trónol a favágó, zsigeri hatással van a nőkre. kibámultam a világtalan útra, szépen bambulgatva az élet nagy dolgain, mire a busz fékezett a pilóta szólt, hogy itt kell leszállnom. hideg, és erzsébetpanzió. Juci a fasorban sincs. pontosabban, amikor elindulok a helyes irányba, mellémgurul az autóval. végre meleg van ismét és tíz perc múlva már a kanapén nyújtózkodhatok, készül a melegszendvics éa a borzasztó ízű brazil tea. vmi guacho. Juci győzköd, hogy méregtelenítő-fogyasztó keverék ez az őrölt szénának tűnő, arzénkeserű lötty. megtörök, mert fáj a torkom és szomjas vagyok. a szendvics is egészen jó, bár Juci nem egy nagy konyhatündér. a nagykanalat is úgy kellett összeguberálnia, mert kicsi nincs, illetve csak egy és az épp ott figyelt a mosogatóban. szemrevételezem Juci könyvtárát. szinte könyvtársteril tematikában sorakoznak a könyvek a polcokon. majdnem padlótól plafonig. felfedezem a delfin és pöttyös, csíkos könyveket, amiket annakidején olvasgattam. aztán a szépirodalom, meg szótárak, és szakmai könyvek, művészettörténet, ponyvák. minden együtt, így alkotva kerek egészet. másnap, mivel a z éjszakai Mátrát már láttam, elhatároztuk, hogy ebéd után felkerekedünk és elmegyünk kirándulni. aznap kétszer kellett ebédelnem, mert az üzemi koszt kevés volt és ehetetlen. eper vagy szederleves, meg valami híg szósszal nyakonöntött makaróni. de legalább megismerkedtem náhány emberrel, akik közül az egyik olyan sikeresen megrántotta kézfogás közben fájós végtagomat, hogy aznap folyamatosan csillagokat láttam. a töndérhegy azonban kárpótolt mindenért. láttam az avarral teleszórt erdőt, az ékszerként szétszórt erdészházakat a hegyoldalban, a magas, vékony kőrisek között beszűrődő napfény aranyrácsait, a korhadó törzseket, bukdácsoltam a hegyes bazalton, rágtam a friss levegőt, megnéztem a panorámát, megcsodáltam a napozó gyíkot, bekukkantottam az odvas fa törzsébe, és megettem egy égő csipkebokor legszebb terméseit. ilyet utoljára talán 10 éve csináltam. Jucival intenzív hallgatásba burkolózva ültünk a Kékes felé emelkedő nap sugarait beszívva. aztán vissza a természetből a civilizációba füvek hajlása mentén. coop üzlet megtámadása szakrális élményekkel kecsegtető parádi büdösvíz beszerzése céljából. Juci figyelmeztetett, hogy fogyasztani, csak náthásan, vagy befogott orral lehet. még nem kóstoltam meg. rákészülök. aztán át parádsasvárra, lepusztult üveggyár megtekintése kívülről, meg a kastély, majd a ciffra-istálló és a gyerekkori emlékek. korgó gyomrom a parádi kisvendéglőbe vezérelt bennünekt, ahol végig ettem az étlapot. először valódi palóclevest a vadászidény szarvashúsával gazdagítva fehérkenyérrel, majd nyögvét és macokot valóban nyögve, herőcével zárva a kulináris élvezeteket. mindezt káposztasalátával és kénmentesített parádi ásványvízzel lekísérve. Juci csak nyögvét és mezei csokispalacsintát tömött. a kiszolgálás elsőrangú, az árak barátiak, a gyomrom befogadóképessége pedig véges volt. így a ganca kimaradt a sorból, dehát lesz legközelebb is. a bodzapálinkát nem kóstoltam meg, amit így utólag sajnálok, dehát nagyon közeli élmény még az a péntek esti kóserszilva. hazamenvén az élet szépségéről és a gyomrok fájdalmáról értekeztünk. majd bambán meredtünk a képernyőre, Juci kapcsolgatott. a foci felkeltette ugyan az érdeklődésemet, de Juci utálkozott sűrűn, ezért átengedtem az irányítást. később a szomszéd lehány átkopogott és követelte jussát Juci nagymamájának rizsfelfújtjából, és panaszkodott, hogy túl sokat költött téligumikra, így hónap végén nem jut majd körömlakkra neki. már kezdtem volna sajnálni, amikor előjött a farbával, hogy tán mi hajtottuk vissza kocsijának tükrét. nem vagyunk mi amatőrök,ha összetörünk egy kocsit, az össze van törve rendesen, nem csak úgy ímmel-ámmal. Juci vendégszeretete estére zérópontra esett vissza. kedvesen végignézte, amint elkészítem magamnak a szokásos melegszendvicseimet. még egy kis katasztrófafilmes borzongás belefért a dologba,azután se kép se hang bedőltünk a dunyhák közé a king size ágyba horkolni. kellemetlen mobilra ébredni ötkor. és még kellemetlenebb kimenni a sötét hideg mátrai hajnalba. éppen elcsíptuk a buszt, ami azért is szerencse, mert Juci reggeli teája már nem sokáig tartotta volna bennem a meleget. könnyes és megkönnyebbült búcsú Juci részéről. a busz távolodik, alig vannak rajta. mindenki álmos. rájövök, hogy ott hagytam a kirándulós fogkefémet és a hajzselémet, ami ugye fontos kellék. nem baj, lesz legközelebb is. a mátrai napsütésből székesfővárosunk ólomszürke ege alá érkezem. rohadt fáradt vagyok és megállapítom, hogy szép volt, jó volt, de nem tudnék annyira bezárva létezni, amennyire a hegyek, és a lassan beköszöntő tél kényszerítenek, meg a rossz infrastruktúra. főleg ez utóbbi. köszi Juci, hogy megmutattál egy darabot a világodból, remélem neked is tetszett az enyém. írta piszlicsáré ügyek@ 9:39 de. 2 kommentek
kedd, október 18, 2005 a gépezet foglyai voltunk ma reggel. már 7kor ott toporogtunk vérvételre várva a herminán, tekintélyes hosszúságú sor kígyózott a labor előtt, ahol a kiírtak ellenére csak 7.15kor kezdődött meg a népírtás. két ráérő nyugdíjas perlekedett velünk, hogy álljunk a sor végére [megjegyzem ott álltunk amúgy is]. szelíd pressziót gyakoroltunk rájuk arabvarázslattal és madárinfluenza vírussal, mire műfogsorukra bőrt húztak és jótékony csönd telepedett a folyosóra. a gyászmenet lassan haladt a betegfelvétel felé, mire odaértünk, K. türelme elfogyott és hiába próbáltam lebeszélni a pedagógia óráról azzal, hogy a sor máskor sem lesz kisebb, pánikszerűen elhagyta a terepet. neki volt igaza. én kaptam egy kisvödröt, hogy abba ürítsem hólyagom tartalmát. vakon bíztam abban, hogy nem megy mellé semmi a szalmasárga szekrétumból, mivel a klozettban nem égett a lámpa, mágikus képességeim pedig még nem fejlődtek ki annyira, hogy egy "lumos" kiáltással fényt csiholjak a világtalanul pislogó wolfram-szálból. a nagyja azért belesikeredett. ezután vérvétel következett. behívtak bennünket. én is mentem volna, mire az asszisztens, aki a névsor-felolvasóestet tartotta rám mordult kellemetlen szopránján: "maga fiatalember csak akkor jöjjön,ha hallja a nevét!" mondom: "hallottam" - és mit sem törődve a kitágult pupillájú delnővel, beléptem a vágóhíd ajtaján. ott még két hasonló inzultusban volt részem. a nyugdíjas szabotőr, aki az elején protestált sorbaállásunk ellen, leejtette a könyökvénájára csimpaszkodó vattát és a vállába kapaszkodó ridiküljét a földre. "kérem, fiatalember segítsen nekem egy kicsit" - fordult felém megvillantva rúzsos akrilfogait. mivel tulajdonképpen szeretereméltó és kedves [fiatal]ember vagyok, félretéve reggeli összekoccanásunkat, vigyorgó aranyhalként teljesítettem mindhárom kívánságát. aztán végre én is sorrakerültem. a nővér igen kedvesen mosolygott,én meg csak sápadtan és egyre kisebbre összehúzódva figyeltem, ahogyan egymás mellé rakja a vákumos csöveket. nyolc darab feküdt egymás mellett szép sorban a hideg márványasztalon. akkor veszítettem el maradék önbizalmamat, amikor rápillantottam a kékesen vibráló monitorra,ahol a nevem melletti panelen még egy ujjbegyszúrást is feltüntettek. persze nincsen rózsa tövis nélkül, de azért vannak határok úgy gondolom. miután sikeresen véremet vette, tényleg ügyesen, azt meg kell hagyni, egy baszottnagy lándzsát [ahogy ő hívta] döfött a bal kezem gyűrűsujjába. ma alacsony volt a küszöböm minden tekintetben, így a szemem enyhén jojózott a fájdalomtól, ráadásul egy ideig képtelenné is váltam bizonyos tettek végrehajtására. egy csepp vér a semmibe, egy másik az óraüvegre, végül kis nyomkodás és törlés percekig. meg van a vérzési és alvadási időm is nagyszerű. úgy gondolom ezek után joggal jelenthetem fel az orvosom az emberjogi bizottságnál kínzás tárgyában. a művelet hosszasan tartott, és egy másik asszisztens előzékenyen odahozta a kabátomat, hogy meg ne hűljek. persze nála is a fiatalember kategóriájába kerültem. titkon hízott a májam, de kicsit kínos is volt két nem közt lebegni kedd reggel. mondtam az asszisztenciának nagy ravaszul, hogy nem gond, androgün vagyok. mire megvilágosodtak, arcukon a nirvánába zuhanó buddha szelíd mosolya ömlött el: hermafrodita - állapították meg - ilyet élőben még nem láttak. belső mosolyom, kívül talán vicsorgásnak tűnhetett. mindenesetre kaptam egy kémcső vért, mint kiderült vdrl vizsgálatra - amit fel kellett vinnem a bőr és nemibeteg gondozó rendelőbe a 2. emeletre. mint kiderült ez a lues-szifilisz-vérbaj [kinek mi tetszik] betegség szűrésére használatos wasserman-teszt leánykori neve. feldúltan vonulok végig a fogászaton a bőr és nemibeteggondozó rendelő felé. persze iskolafogászat van ma, tele van gimnazista csitrikkel az egész folyosó, át kell verekednem magam rajtuk, és mind látja, hogy kezemban a saját élő szövetem, mint egy véres kard és suhanok vele az aids-szűrés feliratú ajtó felé, ahol bekopogok, és odaadom a nővérnek, aki kedvesen biztosít, hogy péntekre, legkésőbb hétfőre meg lesz az eredmény, addig se aggódjak. persze, ahogy már jung is megmondta, semmi sem lehet anyira rossz, hogy valami jó ne legyen benne. visszafelé a gimnazistalányok már széles sávot bocsátanak rendelkezésemre a feltűnés nélküli távozáshoz. és az egészben tudják, mi a bosszantó? az, hogy ez a felhajtás egy csukróizületi szalagszakadás és ganglion miatt történt, amit lokális érzéstelenítésben, kb. 40-50 perc alatt helyrehoznak jövő héten kedden. egy kicsit azért már kezdek félni, és rémségeket vízionálni. szóval kinek a lova dögöljön meg? írta piszlicsáré ügyek@ 10:09 de. 3 kommentek
hétfő, október 17, 2005 le vagyok győzve Le vagyok győzve, (győzelem ha van) írta piszlicsáré ügyek@ 11:16 de. 0 kommentek
ízirájder öcsém! két nap kellett, amíg végre ide tudtam ülni,hogy elmeséljem a péntek éjszaka történéseit röviden. kb. fél tizenegykor érkeztek meg a cimborák, hogy továbbinduljunk együtt a toldi moziba. előtte gyorsító gyanánt valami töményebb dologot akartunk magunkba dönteni, ami végül nem sikerült, mert az éjjel-nappaliban csak mini unicum volt, azt meg kollektíven utáljuk. maradt a buliban található választék. annyira szét voltam hullva, hogy szabályosan undorodtam a bent hullámzó tömegtől. összerezzentem, ha bárki hozzámért. ezt a hirtelen jött fóbiát megpróbáltam egy száraz, fehér hosszúlépéssel leküzdeni, nem sok sikerrel. a hosszúlépés olyan, hogy megihatsz belőle akár ötöt is egymás után, ha nagy feszültségek cikáznak benned, akkor egyszerűen nem tud feloldani, ellazítani. ezek után kértem egy kóserszilvát is. a hatása meglepő módon a hosszúlépésével volt egyenlő, vagyis zéró. aztán a szamurájlány odavitt n.-hez. n. szokás szerint jégkirálynőt játszott. erre megindult bennem a lavina, és rögtön az érzelmek hullámvasútján találtam magam. a mesterrel felváltva hívtuk meg egymást különböző pálinkákra, amikor a kóserszilva elfogyott, mázesbarackot ittunk. a mester cselesen az utolsó pohárba már egydecit kért. amikor felhajtottuk, olyan transzcendentális kábulatot eredményezett, amelyben állítólag 5 percen keresztül sakálként üvöltöztem n. nevét. % nyugtatgatott, akit többek között a barátság hídjainak felégetésével fenyegettem meg, mert alig volt hajlandó fájdalmamra egy kupicával inni, és engem megitatni. én erre nem emlékszem, de ha a többiek ezt állítják, akkor az úgy van. arra emlékszem, hogy a kis zsidólánnyal, gével, jót táncikáltunk a shalomra, aztán ő bemutatkozott l.-nek, aminek tétje egy topic elindítása volt milyen mm az ágyban címmel, ami végül nem történt meg szerencsére. a mester az éjszaka folyamán három órahosszat meditált egy kőpadon azon, hogy hányjon vagy ne hányjon (fel is hívtam, hogy merre jár - és igen adekváltan beszélgettünk el egymás mellett). nálam ez a kérdés nem volt ennyire metafizikus. valamikor éjfél után, elsápadtam, elindultam a kijárat felé, szamurájlány mellémugrott és kitámogatott. mivel nem tudtam hányni önerőből, ledugta az ujját a torkomon. ha nem teszi, valószínűleg a detoxban térek magamhoz. ültem én is a kőpadon, mint egy megvilágosodott, és folyamatosan, szép fehér, habos tócsákban méregtelenítettem. szamurájlány néhány idegent gyüjtött körém, hogy lelki támogatásukkal segítsék megtisztulásomat. én meg szépen, átéléssel hánytam nekik a magamét. nem csak az alkoholt, meg a könnyű vacsora apróra darált maradványait, hanem azokat a rosszérzéseket is kiöklendeztem magamból, amik bennem voltak. valójában nem az alkohol, hanem ezek vertek fejbe, ezeket kellett kiadnom magamból. a transzcendentális vomitus után, szamurájlány és a mester betámogattak a mellékhelyiségbe, ahol hidegvizet locsoltak az arcomra. nem sok eredménnyel, mert én akkor nagyon mélyreszálltam magamba, és nem az alkohol miatt. olyan mélyen voltam, hogy nem tudtam, vajon ismét képes leszek felbukni abból az érzelem árból, abból a bennem örvénylő kétségbeesésből, ami lehúzott egészen a lelkemig, amellyel mostanában köszönöviszonyban sem álltam. feldülöngéltünk a kígyóként hullámzó, szívként lüktető lépcsőkön a tánctérre, ahol ismét elfogott a vágy, hogy szétszórjam, mint magvető, rendhagyó mozdulatokkal gyomortartalmamat a ritmusra rángatózó emberek közé. a cimborák ezt látva, ismét kivittek a szabadlevegőre, ahol viszkózus tócsák jelezték, hogy egyre közelebb kerülök a saját tudatomhoz, lassan távolodva önvalómtól, mellyel eddig békésen néztem farkasszemet kataton állapotban. egy kisebb csoportosulás állt a toldi előtt, majd kivált belőle egy alak,akit csak akkor ismertem fel amikor egészen közel lépett hozzám. n. volt az. szamurájlány és a mester diszkréten elléptek mellőlem és bementek a toldiba. megkérdezte, hogy mi szükség volt arra, hogy seggrészegre igyam magam. aztán némi öntömjénezés mellett biztosított arról, hogy ezt csakis miatta csináltam, és ha látta volna, h mennyit iszom, kivette volna a poharat a kezemből. a ha meg a volna - na ezekben nem hiszek, és pont. n. barátnője a. szintén nagyjából seggrészegen álldogált az utcán, merev pillantással követve az eseményeket. n. rárivallt,hogy menjen haza, ne nézze végig megfordult gyomor perisztartikám következményét, és lesüllyedésemet. n. gondoskodása annyira meghatott, hogy röviden, tömören sikerült lehánynom. meglepő módon nem perlekedett velem a nadrágja miatt. amikor már többé-kevésbé biztos volt abban, hogy lábra tudok állni, és nem rokkantom le magam, betámogatott a toldiba, ahová persze nem akartam bemenni, erre saját magával becsalogatott és átadott a cimboráimnak. valamit mondott, halál nyugodt, megértő és kedves hangon az estéről, meg kettőnk ambivalens viszonyáról, és arról, hogy ha kijózanodtam, folytjuk a beszélgetést. a mozgáskoordinációm még igen kezdetleges volt, ezért amikor indulni készültünk, hárman is támogattak. jobbról gé, balról talán a mester előttem m. és %. leültem az első ülés alá és onnan haragudtam a világra további alkoholhányással egybekötve. gé simogatta a hátam és tartotta a fejem, aztán a mester vigyázott, nehogy cigányútra menjen valami. végül m. lépett látóterembe, és meghívott mégegy kóserszilvára, amin ha jól emlékszem nagyon felháborodtam. ő kedvesen lesmárolt, és biztosított arról, hogy holnap másnapos leszek, és ha lehet, azért még most töltsek rá valamit, hogy elkerüljem a macskajajt. nagy nehezen sikerült összeszednem magam. felhúztak az ülésre, % elindult. a nyitott ablakból az arcomra ömlött a hideg hajnali levegő, és már nem kellett hánynom. békésen elaludtam. egy taxis a pirosban rámnézett és átszellemülten hortyogó fejemet látva keresztett vetett, hogy ezt az állatot sem neki kellett hazavinni ma éjjel. % úgy döntött, h az hajnal hátralévő részét nála vészelem át. nem tudtam volna felmenni a harmadikra, de hozzá viszonylag egész jól be tudtam dülöngélni. megkerestem a helyem az ágyban és ruhástól beájultam. % levette a cipőmet és betakargatott. valahonnan mellém került egy kék színű műanyagkád, amelyet bár addig semmi késztetést nem éreztem erre, rögtön megtöltöttem friss, keserű epével. malac érdeklődve nézte,hogy mit működök, és talán még bele is kóstolt volna az eredménybe, ha nem hajigálok rá válogatott szitkokat. majd gyomorbékémben elmerülve megkezdtem álomutazásomat. amiből egy telefon ébresztett fel tízkor, és az a tudat, hogy rég az állatkertben kellene lennem, mert az volt a ma délelőtti program. %-kal az éjszaka eseményeit érzékletesen felidézve elmentünk reggelizni a szerájba, ahol borjúgyrost tömtünk a fejünkbe. nekem valamiért nem esett olyan jól, mint máskor. aztán hazamentünk, vettem két coke-ot amit délig elszürcsölgettünk levezetésképpen, aztán könnyes búcsú, majd magamra maradok a gondolataimmal, és végül megsértem icq-n Jucit a változásmenedzseremet. lehet valakinek ennél szebb, izgalmasabb, transcendentálisabb élménye egyetlen éjszaka alatt? sztm nem. ráadásul egymás után többször is megvilágosodtam. persze, aki nem bírja, az ne igyon. mindenesetre sok dolgot felköhögtem magamból, és úgy érzem,hogy az eddigi holtpontról is kimozdultam. pantha rei - mondja az öreg herakleitosz, amivel egyet is értek, de egy biztos, kóserszilvát és mézesbarackot mostanában nem iszom. írta piszlicsáré ügyek@ 8:55 de. 4 kommentek
péntek, október 14, 2005 az igéret eritis sicut deus, scientes bonum et malum - szólt az ígéret, ehhez képest fogalmam sincs, hogy mi a rossz és mi a jó. persze, ha fogalmam lenne erről, nem volna probléma állandóan jónak lenni. jónak lenni, mihez képest? mik álljanak az én kőtábláimon? lehet túlhaladott bármilyen archaikus morális törvény? írta piszlicsáré ügyek@ 6:43 du. 0 kommentek
irgalom Bizony nem voltam én sem az, írta piszlicsáré ügyek@ 12:18 du. 0 kommentek
exit repülés, ártatlanság, szabadság. írta piszlicsáré ügyek@ 12:10 du. 0 kommentek
egy kiállítás margójára láthatalan testek lebegtek körül írta piszlicsáré ügyek@ 11:14 de. 0 kommentek
kedd, október 11, 2005 néha olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki most fedezi fel a körülötte lévő világot. tele vagyok miért, hogyan, hová kérdésekkel, de főleg a miértekre keresem a válaszokat. nem tudom, hogy három éves koromban mennyire borítottam ki ezzel a szüleimet és a nagyszüleimet, de most valahányszor megválaszolódik magam vagy mások által egy miért, nyomban új miértek lépnek a helyébe. egyre több és több kérdés. olyan ez, mintha egyáltalán nem ismerném magamat, meg a világot. egyre erősebb a késztetés arra, hogy újra felfedezzem, és minél többet tapasztaljak meg belőle, hogy enyhítsem a miértek okozta bizonytalanságot. ebben viszont az a riasztó, hogy tudom, pusztán gondolkodással nem tehetek szert sem önmagam, sem a világ akár töredékes megismerésére sem. máshogyan kell. cselekvéssel és nem cselekvéssel. gondolkodással és érzékek által. merjünk szeretni. írta piszlicsáré ügyek@ 8:56 de. 6 kommentek
hétfő, október 10, 2005 aki nem költő, ne is próbálkozzék ilyesmivel. Juci, a változásmenedzserem, azt mondta, hogy költészet helyett a véres valóságot vágjam az arcokba, és mindezt humorral, meg öniróniával tegyem. de miért pont most tűnik el belőlem a humor, meg az önirónia? francba ezzel a nagy őszinteséggel. lényegtelen kérdésekben őszinte, lényegesekben nem. ezt nekem még gyakorolni kell. vagyis elválasztani az ocsút a búzától. szépen, szemenként, mert egyelőre nem tudom eldönteni, hogy melyik az ocsú és melyik a búza. persze azután sem lehet elnagyolni a válogatást, de talán már könnyebb lesz. mértékek és arányok. megfelelő helyen és időben lenni. egyáltalán csak lenni, élni járni-kelni a világban nyitott szemmel, ha máshogy nem, hát bicskával kell lemetszeni jó fájdalmasan a hályogot az ember szeméről. írta piszlicsáré ügyek@ 1:06 du. 5 kommentek
önreflexív álszonett mennyi öncsalás fér el egy életben? írta piszlicsáré ügyek@ 11:08 de. 0 kommentek
szerda, október 05, 2005 álmok Volt egyszer egy papírhajó, mely nekivágott a tengernek. De az első hullám összetörte a papírhajót, amely így visszatért a partra. A homokfövenyen siralmasan szétterült papírhajótól bármit is kérdezni olyan kegyetlenség volna, amelyre nincs bocsánat. Mégis megrohanták: írta piszlicsáré ügyek@ 8:58 de. 0 kommentek
tegnap elkészült a blogom új arca. köszönet Kaoru mesternek és %-nak, hogy kitalálták mit is szeretnék valójában. :) írta piszlicsáré ügyek@ 8:53 de. 1 kommentek
hétfő, október 03, 2005 tényleg Britt G Hallqvist: Miért? Miért hívják a széket éppen széknek? Talán a dolgokat nem is így hívják igazában. írta piszlicsáré ügyek@ 12:57 du. 0 kommentek
what a similarity Pepe le Pew has all the qualities of a great lover.  írta piszlicsáré ügyek@ 10:10 de. 0 kommentek
vasárnap, október 02, 2005 distance & nearness "A tejesember felírta a cédulára: „Vaj ma elfogyott, sajnos.” Blumné elolvasta a cédulát és összeadott, a fejét csóválta és mégegyszer összeadott, majd ezt írta: „Két liter, 10 deka vaj, tegnap nem volt vaja, mégis felszámolta.” írta piszlicsáré ügyek@ 7:19 du. 0 kommentek
|
|
||||||
 |
 |
 |
||||||